FANNIM EMLÉKE

Sírásra vonult képemmel

Hűs öledbe sietek,

Csendes liget! keservimmel

Mert itt magam lehetek.

Te láttad szép örömimet

Fannim forró keblében:

Te rejtsd el bús könnyeimet

Alkonyatod leplében.

Itt, hol hársak árnyékoznak

A setét völgy ölében,

S csörgő vizek omladoznak

A vadrózsák tövében:

Itt nyögtem ki epedezve

Beteg szívem sebeit,

Itt szorítám esedezve

Hozzám gyenge térdeit.

Itten mosolygott szemembe

Szelíden elpirulva.

Itt dűlt égő kebelembe

Édesen elájúlva.

A liget zöld sudarai

Halkva körülsusogtak,

A hold játszi sugarai

Könnyeinken ragyogtak.

Minden megszünt, s az estvének

Nyugalmában hallgatott,

Csak szíveink verésének

Döbögése hallatott.

Csak a szerelmek angyala

Élt s repdezett körültünk,

Csak az öröm szép hajnala

Virradozott felettünk.

Örökké virulj, kedves hely!

Hintsen bé virágival

Minden tavasz, s minden reggel

Legfrissebb harmatival.

Gyakran fog bánatos lelkem

Tekörülted lebegni,

Hozzád vonz árva szerelmem

Kínom elkeseregni.

Gyakran éjféli órákon

Látsz te itt sirdogálni,

S nyögdécselő furulyámon

Bús nótát fujdogálni.

[1799-1802 között]