TÉTI TAKÁCS JÓZSEFHEZ

Édes éneklő! ligeten, virágon

Andalog Múzsád vegyes illatok közt,

Ámde nem mint egy üresen csapongó

Lepke tavasszal.

Mézet és nektárt szedegetsz te, mint méh,

Minden elrejtett violán s kikircsen;

Halkva döngécselsz, de szelíd hurodról

Aetheri hang foly.

Szívet és elmét magasít Camoenád.

Sokrates karján mosolyogva oktat:

A vidám Erkölcs s vezető Okosság

Kincseit osztja.

Aki a széppel köti öszve a jót,

Oh Takács! az bölcs, az igaz poéta,

Ez dicső érdem, s ez az égi bélyeg

A remek elmén.

[1796 után]