SZERELMES BÁNKÓDÁS

Itt, hol e bujdosó csermely

A bús bükben tévedez,

S búslakodó énekemmel

Csak a kőszirt epedez,

Megjelensz, ó kegyes lélek!

Epekedő szívemben,

S hív kebledbe visszatérek

Forró képzeletemben.

Ha a bús hold sugárai

A vizeken reszketnek:

Bágyadt szemem záporai

Csak téged emlegetnek;

Ha a hajnal bíborszínnel

Az égen pirosodik:

Árvád lankadozó szívvel

Terólad gondolkodik.

Ha bús völgyek rejtekében

Kínom előtt bujdosom,

A vadon bús zengésében

Édes neved hangozom;

Ha magányos kamarámban

Keservimmel zárkozom,

Könnyel ázott nyoszolyámban

Utánad óhajtozom.

Minden reggel siralomra

Nyitom fáradt szememet,

Siratlak, ha nyugalomra

Hajtom árva fejemet.

Oh, siratlak, míg könnyeim

Forrása el nem apad,

Míg bé nem húnynak szemeim,

Míg szívem meg nem szakad.

[1797-1799 között]