A CSERMELYHEZ

Oh, csermely, arra térsz, látom,

Csendes görgedezéssel,

Merre az én sohajtásom

Repül epedezéssel.

Vedd buzogó könnyeimet

Szapora vizeidhez,

S vegyítsd bús nyögéseimet

Lassú csörgéseidhez.

Vidd el szomorgó zúgással

Ama kisded kert felé,

S nyögd ki egy fohászkodással,

Szívem kinek szentelé.

Tán most is ott múlatozik

A rózsák árnyékában,

S rólam nem is gondolkozik

Kevély nyugodalmában.

Tán habjaid mosogatják

A szép tündér lábait,

S nem tudja, mint csókolgatják

Hív könnyeim tagjait.

Mutasd meg halvány képemet

Néki tükröd fényében,

Mutasd meg égő szívemet,

Mint vergődik vérében.

Mutasd neki, mint hervadok,

Szemem miként sirdogál,

S mondd, hogy érte ellankadok,

Mint egy gyenge virágszál.

Mondd: töltsön kegyes írt sebhedt

Lelkemre hív kezéből,

Vagy egy szánakozó cseppet

Gördítsen szép szeméből.

[1797-1799 között]