EGY SZILAJ LEÁNYKÁHOZ

Miért rettegsz kebelemben,

Miért, félénk leányka?

Mit félsz te, mint a kegyetlen

Vadtól a kis bárányka?

Nem vagyok én ellenséged,

Sem hitszegő csapodár;

Hív lelket adok én néked,

Míg koporsóm bé nem zár.

Tiéd leszek, míg e kedves

Rubintajak csókot kér,

Tiéd, midőn már e kegyes

Szív csak akadozva vér.

Halld, melly édesen csatináz

A völgy zengő csermelye,

A víg madár mint zeng s trilláz,

S mint nyög a filemile!

Majd ha a bús tél közelget,

Ezek mind elnémulnak,

Elrepül a szép kikelet,

S örömeink elmulnak.

[1797-1799 között]