LXXX. SZÁNOM GYÁSZOS ÉLTEMET...

RÉGI ÉNEK MÉG 1740. ESZTENDŐBÜL SZENCZI JÁNOSNAK CSINÁLVA.

1.

Szánom gyászos éltemet;

Ki adja meg kedvemet,

Ki győzi irígyimet?

Bizom csak istenemet,

Meg is szánja szivemet;

Bokros bumnak habjai

Sok bánatom árjai

Föl nem dulják szivemet.

2.

Zárva vagyok, mint madár,

Tudom Charon már is vár,

Irigy tengeriben jár,

Parthoz juthat egyszer már

Vitorlája messze néz,

Nem burétja azt szélvész,

Mérge lészen lépes méz.

3.

Él még az igaz Isten

Ki volt ottan, az itten,

Reménségem más sincsen,

Szeginynek ez egy kincsem,

Ezt egyedül tekintsem,

Hadd mulassák magokat,

Contemnálom azokat,

Fogják magok orrokat!

4.

Nézze kiki tükörben

Maga titkát sziviben,

Légyen biró ügyemben,

Ugy mást tégyen szégyenben;

Nincs jobb mód mindezekben,

Bogár után indulnak,

Agyarságok elmulnak,

Igy az üdők elfolynak.

5.

Czukornál, hogy idessebb

Hiv szeretet, kegyessebb,

Mások tudják, kedvessebb,

Nincsen kellemetessebb;

Azért irigyli az eb,

Egy csonton hogy rágódnak,

Egy konczon vonyakodnak,

Mint az ebek ugatnak.

6.

Zúg a szélvész ellenem,

Mint Aeolus képtelen’,

Hajócskámra szüntelen:

De megtartja istenem,

Mindaddig köll eveznem,

Végre hozzá czélomat,

Közelitti partomat,

Fölhozza csillagomat!

7.

Igy próbálta ezeket,

Ki írta ez verseket,

Próbált sok irigyeket,

Sokat szenvedt illyeket,

Hamis csalárd sziveket,

De mégis talált egyre,

Irigyi’ szégyenire,

Contentáló szivére.