LII. ÁLLANDÓ AZ ÉN HIVSÉGEM...

1.

Állandó az én hivségem,

Vak és gyors hozzád készségem,

Hajlandó

Rozsdát nem szenvedhet

Az régi szeretet!

Tiszta, mint arany, szivem,

Méltó is azért, hogy megkedveljed,

Tovább is ismérd meg, hogy ezt érdemeljed;

Vólna mód benne,

Két sziv egy lenne,

Boldog sorsban még tenne.

2.

Nézz reám azon szemekkel,

Gyújtogass azon tüzekkel,

Kik most is kegyessek,

Szikráznak s fényessek,

S még küszkednek szivemmel.

Talán csak szinre vagy olly szemérmetes,

Mint ha nem vólnál velem isméretes.

Jó az okoss szin,

Noha titkos kin,

De légyen mértékletes.

3.

Noha bár van vas szivemen,

De még is nincs reménnyemen, -

Szabad még szeretnem,

Tisztán s szüzen égnem,

Mérget s mézet izlenem;

Lehet még ollyan csillag, az ki vezér,

Vízzé nem válik az igaz régi vér:

Azért még élek,

Titkon reménlek,

Még tégedet szemléllek.

4.

Az fatum ámbár kegyetlen,

A várás kinoz szüntelen,

Igér s hizelkedik,

Majd majd teljessedik,

Azzal biztat képtelen;

De én magamban csak azt föltettem,

Olly lesz halálom az mint vólt életem,

Szivem nem kér bért,

Bár ont érted vért,

Veled mindent jóra ért.