XXXV. ITÉLD MEG AZTAT...

1.

Itéld meg aztat, ha hogy szerencsétlen

Reménlhet valaha tőled kegyetlen!

Nincs reménnyem immár,

Van szivemen nagy zár,

Halál vár.

2.

Ollyan vagyok, mint hajó az tengerben,

Elborétott szél, vész, viz s hab az örvényben,

Most emel egekre,

Most temet örvényre

Szerelmem.

3.

Szeléd vagyok, mert szenvedek árnyékért,

Most is véres sebem köd- s reménységért,

Nem gyógyúl: csak újúl,

Szived még nem hódúl

Hivségért.

4.

Örömest eltürném, bár nem gyógyúlhatna,

Újúlna s nem múlna kínja; csak jutalma,

Még egyszer ha vólna,

S bár csak egy szót szólna,

S hódúlna.

5.

Próbáltam én mindent, mindent elkövettem,

Szívem szerelemnek koczkájára tettem;

De ez mind mullandó,

Soha sem állandó,

Hajlandó!

6.

Hogy már legyen, többször nincs győzedelmed

Mert a kit akartál, rabbá tett szerelmed;

Bizony nem mesterség,

Ha szived csak igy ég,

Úgy véljed.

7.

Azért szegénynek engedj panaszolkodni,

Mint hattyúnak halálára énekölni,

Engedj leborúlni,

Hüséget kódúlni,

S úgy múlnyi.

8.

Sokaknak lészek én gyilkos nagy példája,

Bár igy ártatlanúl vagyok is praedája;

De még úgy is égek,

Mint lámpás enyészek

S szeretek.