ELPUSZTULÓ KERT OTT A VÁR ALATT...

Elpusztuló kert ott a vár alatt,

Elpusztuló vár ott a kert felett...

Rajtok borong homályos-szomorún

Az őszi köd és az emlékezet.

Eszembe jut rólok, mit a haza

Veszített egykor s amit szívem nyert;

Elhúnyt vitézek sírja az a vár,

S élő szerelmem bölcseje a kert.

Itt lenn ringattam én ölemben őt,

Itt lenn öleltem én galambomat,

S ott fönn tanyáztak hajdan a sasok,

Ott fönn tanyáztak a Rákócziak.

Dicső vitézség! édes szerelem!

Bejárom egyszer még e helyeket,

Ma itt vagyok még s holnap távozom,

S tán vissza többé nem is jöhetek.

Lesz-é ezentul, oh kert, aki majd

Édes gyönyörrel jár e fák alatt?

Lesz-é ezentul, oh vár, aki majd

Szent tisztelettel nézi tornyodat?

Erdőd, 1848. november 30.