EGÉSZ VILÁG A HARCMEZŐN...

Egész világ a harcmezőn,

Csak én nem vagyok ottan,

Ki harci vágyat annyiszor

Éreztem és daloltam!

S e vágy, e láng még most is ég,

Még most sem halt ki bennem,

Rohannék, és maradni kell,

És nem lehet elmennem.

A szégyen és a fájdalom

Kettős könyűje áztat,

Szivemre szállt a fájdalom,

Nem, nem az: a gyalázat.

Oh gyermekem, oh gyermekem,

Még meg sem vagy születve,

S szivemre máris kínt hozál

S gyalázatot nevemre!

Ha megleszesz, ha élni fogsz,

Úgy fogsz-e majdan élni,

Hogy nevünkről elvész e szenny,

Mely azt miattad éri?

De az soká lesz, addig én,

Leszállhatok a sírba...

Fejfámra ne legyen nevem

Sötét betükkel írva!

Jőjön csak a tavasz! a fák

Zöldelni fognak akkor,

Az én híremnek fája is

Kizöldül a tavaszkor!

Debrecen, 1848. december