MEGINT BESZÉLÜNK S CSAK BESZÉLÜNK...

Megint beszélünk s csak beszélünk,

A nyelv mozog s a kéz pihen;

Azt akarják, hogy Magyarország

Inkább kofa, mint hős legyen.

Dicsőségünknek kardja! csak most

Készültél s már a rozsda esz.

Meglássátok, maholnap minden

Az ó kerékvágásba’ lesz.

Ugy állok itt, mint a tüzes ló,

Mely föl vagyon nyergelve már,

S prüsszögve és tombolva ott benn

Fecsegő gazdájára vár.

Nem a tettek terén fogok hát,

Mint egy csillag, lehullani?

Megfojtanak majd a tétlenség

Lomhán ölelő karjai?

S nem lenne baj, ha magam volnék,

Hisz egy ember nem a világ,

De ezer és ezer van, aki

A zablán tépelődve rág.

Óh ifjaink, óh én barátim,

Ti megkötött szárnyú sasok,

Láng a fejem, jég a szivem, ha

Végigtekintek rajtatok!...

Föl, föl, hazám, előre gyorsan,

Megállni féluton kivánsz?

Csupán meg van tágítva rajtad,

De nincs eltörve még a lánc!

Pest, 1848. április