OKATOOTÁIA

Van egy ország, úgy híják, hogy

Okatootáia;

Második szomszédja Kína,

Az első Ausztrália.

És ez, hogy Ausztr(ál)iának

Tőszomszédja, vajmi jó!

Nem lopózhatik be hozzá

A civilizáció.

Oh a tántoríthatatlan,

A dicső Ausztr(ál)ia!

Ő magát e gonosztól nem

Hagyja elcsábítnia.

Ő, noha már Kína is kezd

Mendegélni csendesen,

Ő még most is, mint a szikla,

Áll erősen egy helyen.

Áldd a a sorsot, áldd az istent,

Okatootáia,

Hogy Kínán is túl vagy még, hogy

Szomszédod Ausztr(ál)ia;

Boldog ország! mert bár érzi

A szükség sok nemeit:

Legalább egy, és a fő, a

Lelki-szükség nincsen itt.

Szerény állat itt a lélek,

Nem kér szénát, abrakot;

Mint szamár a gazt: zabálja

A kalendáriomot.

Aminek következtében

Nem nagy számmal lelhetők

A költők, müvészek és más

Kapa-kaszakerülők.

Az pedig, ki bolond fővel

Erre szánja el magát,

Csináltasson egy szép szekrényt

S zárja bele... a fogát.

Minthogy ezen mesterségnél

Fölösleges itt a fog;

Harapnia nem leszen mit,

Legfölebb csak nyelni fog.

Megvan itten az a szép is,

Hogy különvált s nem vegyes

A bagarja s a kutyabőr,

A paraszt és a nemes.

Kutyabőr! ez itt a fő-fő,

Becsben párja nincs neki,

És ezért sok úri ember

Saját testén viseli.

De habár rangjával kissé

Nagyra van az úri rend,

Nem mondhatni, hogy nem gondol

A köznéppel odalent:

„Nyisd ki markod, mind a kettőt,”

A paraszthoz ígyen szól,

„Nyisd ki markod, jóbarátom,

Nesze semmi, fogd meg jól.”

Azzal vagdalkoznak némely

Nem t’om milyen emberek,

Hogy ez országban nyilvános

Épületek nincsenek.

Mit? Nyilvános épület nincs?

Hát az akasztófa mi?

S ezt bizony majd minden falu

Határában láthatni.

Oh e nemzet büszke nemzet,

Éppen erre tart sokat,

S ebben talán fölül is múl

Minden más országokat.

Virágozzál, dicső ország,

Nagyratermett náció,

S még soká ne háborgasson

A civilizáció!

Pest, 1847. december