NÉZEK, NÉZEK KIFELÉ...

Nézek, nézek kifelé az

Ablakon,

Ott merengnek szemeim a

Silbakon,

Jár a faköpönyeg mellett

Föl s alá,

Méltósággal, mint valami

Kiskirály.

Sétifikáltam igy én is

Valaha,

Merthogy voltam, voltam én is

Katona,

Fekete-sárgára festett

Fák előtt

Villogtattam a hatalmas

Gyíklesőt.

Izzadtam a dicső borju-

Bőr alatt,

Bájos bakancs ékesíté

Lábamat,

Szájam szörnyü halberdókat

Kiabált,

És söpörtem a kaszárnya

Udvarát.

Hősi pálya, hősi pálya,

Gyöngy élet,

Szégyen rám, hogy számot veték

Tevéled,

Hogy letettem cserkoszorúd

Fejemről,

Elhajíték puskát, seprőt

Kezemből.

Hej, de meg is vert az isten

Engemet,

Hogy elhagytam a vitézi

Életet,

Poéta lett belőlem, csak

Poéta...

Ott talán már káplár volnék

Azóta.

Nagyvárad, 1847. október 25-31.