AZ EMBER

Nincs nevetségesebb az embernél,

Oly kevélységben, olyan gőgben él!

A világot fitymálják ajkai,

S minth’ az eget akarná szántani

Orrával, oly magasra tartja fel.

Kevély ember, miben kevélykedel?

Egy szempillantásnál mi rövidebb?

Ember barátom, a te életed.

Rohanva jő az idő s elrohan,

Egy kezében bölcsőd pólyája van,

S másikban koporsódra szemfödel.

Kevély ember, miben kevélykedel?

S mit végezhetsz egy pillantás alatt?

Hódítál népeket, országokat?

Hódítani csak gyávákat lehet,

S az uralkodás ilyenek felett

Dicsőség? ezt csak szégyenelned kell.

Kevély ember, miben kevélykedel?

S ha dicsőséget szerzél, nagy nevet?

Veled hal meg s a föld alá viszed,

Vagy, mint hű eb, kísér ki sírodig,

S ott őrzi azt egy pár kis századig,

S elébb-utóbb éhen-szomjan vesz el.

Kevély ember, miben kevélykedel?

Dicsőséged, neved maradjon! hol?

A nép is elvesz, melyhez tartozol.

Az ország, melyben most él nemzeted,

Tenger volt egykor, s újra az lehet,

S e föld is semmiségbe oszlik el.

Kevély ember, miben kevélykedel?

Koltó, 1847. szeptember