CSAK UGY OMLANAK MOST HOZZÁM...

Csak ugy omlanak most hozzám

A szebbnél szebb levelek!

Minap eggyel kedvesem majd

Szívem repesztette meg,

Most meg arra figyelmeztet

Egy nem ismert jóbarátom,

Hogy „vigyázzak s fussak innen,

Mert közel van a halálom.

Fussak innen! orgyilkos kéz

Fenyegeti éltemet.”

Tréfa-e ez vagy valóság?

Egyik s másik is lehet.

Jóbarátom, hogyha tréfálsz,

Fordulnál más emberekhez.

Mert az ily kis tréfácskával

Engemet meg nem ijesztesz.

S ha nem tréfa? ha valóban

Tör valaki ellenem?

Úgyis jól van, majd bevárom

És megnézem emberem.

Tán valami rosz poéta,

Kinek Pegazusom lába

Ráhágott a tyukszemére,

Helikonra-ballagtába’?

Vagy valami táblabíró,

Kinek úri fejirül

Leütöttem a parókát

S a feje is leröpült?

Vagy valami vetélytársam,

Ki miattam kosarat hord,

Kit lehánytam a nyeregből

És szemébe rúgtam a port?

Hah, vagy talán mind a három

Összeesküdt ellenem?

No ha ezek megtámadnak,

Mit csináljak, istenem!

A poéta állkapcáját

Leszakítom fegyveremnek,

S ellenségimet, mint Sámson,

E szamárcsonttal verem meg!

Szatmár, 1847. augusztus