A SIVATAG LAKÓI

Ott a zerge a kősziklán

S legelészi a mohot,

Ott van a sas, fenn-röptében

Közelíti a napot,

Ott a liget fái közt zeng

Az apró madársereg,

Ott a fák alatt a kígyó

Csúszik-mászik és sziszeg,

Ott van a strucc, a homokba

Dugta ostoba fejit,

Ott a krokodíl a sásban

Sírja sátán-könnyeit,

Ottan ássa a hiéna

A halottak lakhelyét,

Ott a tigris, üvöltözve

Vérszemmel néz szerteszét...

Egy hiányzik: az oroszlán;

Hol vagyon ő? hova lett?

Tán megölték? tán eltévedt,

Járván messze földeket?

Messze járt, de el nem tévedt,

És vadásztak bár reá,

Meg nem ölték, nem ölhették,

Mert magát ő nem hagyá.

De csatája hosszu, nagy volt

S megviselte erejét,

S hogy ezt ismét összeszedje,

Csendes helyre rejtezék.

Nyugszik a fáradt oroszlán

Pálmafának ernyején...

Nyugszom én fáradt oroszlán

Feleségem kebelén.

Koltó, 1847. szeptember 9.