O. B. KISASSZONYHOZ

Szép mulatság téged néznem,

Szőke kislyány,

Te kis bimbó az ifjuság

Rózsafáján!

Elnézném én szemed s ajkad

Untalan;

Ajkadon szived s szemedben

Lelked van.

Szíved, lelked, mind meglátom,

Ha rád nézek;

Csendes még az, mint a téli

Madárfészek.

Várj csak, várj, ha majd eljő a

Kikelet,

Mily zajos néppel telik meg

Kebeled.

És az szép, legszebb idője

Életünknek,

Amidőn a szív először

Népesül meg,

Amidőn kiséretével

Benn terem

A hatalmas nagy király, a

Szerelem.

Kísérői: öröm, bánat,

Könny, mosolygás,

Kétség, remény, és ki tudja:

Mi minden más?

E sok vendég ugy megtölti

A szivet,

Hogy ez, szegény, szinte-szinte

Megreped.

És ez a nép egyre lót-fut,

Föl s le nyargal,

Nem nyugosznak, dörömböznek

Éjjel-nappal.

És nekünk e zaj, mely soha

Nem szünik,

Oly nagyon fáj és oly nagyon

Jólesik!...

Mit mosolygasz, mit mosolygasz,

Csintalan lyány?

Amit itten magyaráztam,

Már tudod tán?

Oh nem, ezt még nem teszem föl

Felűled!

De ha így van?... annál jobban

Becsűllek.

Szatmár, 1847. augusztus