A BETEGSÉGGEL SZOMSZÉD A HALÁL...

A betegséggel szomszéd a halál...

Gyógyulj meg édes, szép menyasszonyom!

Mivé leszek, ha ajkaid helyett

Fejfádat csókolok?

Itt hagynál engem? engem! és miért?

Hogy minél elébb föl az égbe menj?

Szebb lesz neked, szebb lesz velem a föld,

Mint nélkülem a menny. -

Ne vedd el tőlem, oh sors, hívemet...

Megénekeltem már egy holt leányt...

Ne kivánd, hogy két koporsó közé

Szoruljak, ne kivánd!

Hagyd meg nekem, sors, hagyd meg őt nekem!

Hisz ő a díj egy olyan életért,

Amely beillik kárhozatnak is,

Ha nem nyer semmi bért.

Ő mennyországom, földi örömem,

Földi virágom, égi csillagom,

Ő a mindenség reám nézve... én

Oda nem adhatom.

Vagy vidd el őt, kegyetlen hatalom,

Vidd el, ha róla így határozál...

Egy tőr megnyitja szívem ajtaját,

S lelkem utánaszáll.

Szatmár, 1847. július 14-27.