AZ IDŐHÖZ

Nem a terhes szekér

Alföld fertőiben,

Nem a vitorlátlan

Hajó a tengeren,

Nem e jő lassan, nem e jő;

Te jössz lassan, te vén idő.

Ah, hogy megvénülél!

Alig birod magad.

El is töréd azon-

Fölül még lábadat.

Mint béna koldús, csúszsz elé,

Ki mankóját elveszité.

Öledben ásitó

Fiaid, a napok;

Ásítni általuk

Én is kedvet kapok,

Ásítok olyan nagyokat,

Hogy majd elnyelem magamat.

Förtelmes vén idő,

Roszlelkü hatalom,

Mint fogsz te futni majd,

Ha én nem akarom.

Mint fogsz te futni majd, midőn

Velem lesz édes szeretőm.

Akkor megifjodol,

Vén bőröd leveted,

S öltesz sas-szárnyakat

Köszvényes láb helyett,

És messze, gyorsan szállasz el

Az élet örömeivel.

Mostan röpűlj, idő,

Míg távol kedvesem;

Midőn együtt leszünk,

Midőn őt ölelem:

Nem bánom én, ha mindenik

Órád eltart egy századig!

Pest, 1847. június 14-30.