AZ ÍTÉLET

A történeteket lapozám s végére jutottam,

És mi az emberiség története? vérfolyam, amely

Ködbevesző szikláibul a hajdannak ered ki,

És egyhosszában szakadatlan foly le korunkig.

Azt ne higyétek, hogy megszűnt már. Nincs pihenése

A megeredt árnak, nincsen, csak a tenger ölében.

Vértengerbe szakad majd a vér hosszu folyója.

Rettenetes napokat látok közeledni, minőket

Eddig nem látott a világ; s a mostani béke

Ez csak ama sírcsend, amely villámnak utána

A földrendítő mennydörgést szokta előzni.

Látom fátyolodat, te sötét mélytitku jövendő,

És, meggyujtván a sejtés tündéri tüzét, e

Fátyolon átlátok, s attól, ami ott van alatta,

Borzadok, iszonyodom, s egyszersmind kedvre derűlök

És örülök szilajan. A háború istene újra

Fölveszi páncélját s kardját markába szorítván

Lóra ül és végigszáguld a messze világon,

És a népeket, eldöntő viadalra, kihíja.

Két nemzet lesz a föld ekkor, s ez szembe fog állni:

A jók s a gonoszak. Mely eddig veszte örökké,

Győzni fog itt a jó. De legelső nagy diadalma

Vértengerbe kerűl. Mindegy. Ez lesz az itélet,

Melyet igért isten, próféták ajkai által.

Ez lesz az ítélet, s ez után kezdődik az élet,

Az örök üdvesség; s érette a mennybe röpűlnünk

Nem lesz szükség, mert a menny fog a földre leszállni.

Pest, 1847. április