ERDŐD, MÁJUS 17. 1847

Nevezetes a tennapi napom,

Furcsa dolgokat kellett hallanom.

Szerencséje, hogy az bánt ugy velem,

Akinek a leányát szeretem.

Mondott volna csak felényit is más,

Majd megtudná, mi a bosszúállás,

Majd kiálltunk volna a mezőre,

Zöld mezőre folyna piros vére.

De még hagyján, hogy énnekem esnek,

Hej van, ami jobban fáj szivemnek,

Az még sokkal jobban fáj énnekem,

Hogy téged is bántanak, kedvesem.

Sokat szenvedsz, édes lelkem, szenvedsz,

És csak azért, mert engemet szeretsz.

Tűrj, galambom, tűrj még egy keveset,

Maj’ megszakasztom szenvedésedet.

Légy csak egyszer az én feleségem,

Nem lesz párod a földkerekségen,

Nem lesz párod boldogság dolgába’,

Még csak nem is vágysz a másvilágra!

Erdőd, 1847. május 18.