ZÖLD MARCI

Négyágú épűlet, amely be sincs fedve,

Mely akasztófának vagyon keresztelve,

Akasztófa mellett hollók károgása,

Nem volt Zöld Marcinak két országban mása.

Pej csikó szájában fényes acélzabla,

Hányta a szikrát, ha a csikó harapta.

Rajta, Zöld Marci, te futottál, röpültél,

Mint a lobogó láng, kit elkapott a szél.

Ugyancsak megteszi!... Marci, hol vehetted

Lobogó gatyádat, lobogó ingedet?

Szép menyecskék varrták fehér patyolatból,

Csók lett érte díjok piros ajakadról.

Szép legény volt Marci, szerették a lyányok.

Ha én utánam is annyian volnának!...

Amerre Marci járt, volt harang szólása,

Sok szerelmes szívnek hangos dobogása.

Minek volt sarkantyú kordován csizmáján?

A szép szó is fogott sörény paripáján.

Nem is a ló, hanem hát a tánc számára

Verette a csengőt csizmája sarkára.

Rátermett a táncra Marci, nem tanulta;

De őtőle sokan tanulhattak volna.

Betért a csárdába, ha szólt a muzsika,

S szilaj kedvvel amugy magyarán megrakta.

Nem kivánkozott ő Bakony erdeibe,

Oda csak a félénk tolvaj rejtezik be,

Bokrok közé búvik, onnan ugrik elő,

Ugy ragadja torkon, aki arra menő.

Marcinak Hortobágy volt rendes tanyája,

Hortobágy, a puszták óriás királya,

Kiállt az országút síkjára, s az utas

Száz lépésről látta, hogy majd lesz ne-mulass.

Ha gazdag útas jött, Marci így kiáltott:

„Ide az erszénnyel, ha nem kell halálod!”

Ha szegény utas jött, ezt mondta szívesen:

„Nesze az erszényem, s áldjon meg az isten!”

Fegyverneki puszta, fegyverneki puszta

Szegény jó Zöld Marci halálát okozta,

Négyágú épület volt halálos ágya

S temetési dala varjak károgása.

Pest, 1847. április