ÉDES ÖRÖM, ITTALAK MÁR...

Édes öröm, ittalak már,

És hova lett az a pohár,

Amelyből ittalak téged?

Összetörött, cseréppé lett.

Keserű bú, ittalak már,

És hova lett az a pohár,

Amelyből ittalak téged?

Összetörött, cseréppé lett.

Fényes nap a szív öröme,

Sötét felhő takarja be.

Sötét felhő a szív búja,

Szellő jön és odább fúja.

Olyan vagyok, mint az árnyék,

Mintha temetőben járnék.

Elmult idő, elmult idő,

Te vagy, te vagy a temető.

A temető éjjelében

Bolygótűz az én vezérem.

Mult napjaim sírja felett

Bolygótűz az emlékezet.

Mozdúlni kezd a levegő,

Halk, de hűvös fuvalom jő,

És tőlem suttogva kérdi:

Nem legjobb-e sosem élni?

Pest, 1847. február