IDE, KISLYÁNY...

Ide, kislyány, ide hozzám, egy szóra,

Vagy ha tán jobb neven veszed: egy csókra,

Azt sem bánom, ha kettő lesz belőle,

De még ez is, ha ugy tetszik, pengőbe’.

Jer ide már, jer ide már, ha mondom,

Ne légy olyan akaratos, galambom!

Eszem azt a képmutató szivedet,

Ugyis tudom, hogy a csókot szereted.

Mit beszélsz, hogy nem értesz te hozzája?

Kopasz mentség! megtanítlak én rája,

Megtanítlak amugy hirtelenében,

Mert nekem ez már régi mesterségem.

Mestere voltam már gyerekkoromba’,

Lesbe álltam amott a kis ajtóba,

Ha jöttek az iskolából a lyányok,

Kiugrottam, csókkal estem utánok.

Add ide hát azt a piros kis szádat,

Most láttam az ólba menni anyádat,

Tudod, soká szedi össze a tojást,

Addig akár agyoncsókoljuk egymást!

Pest, 1847. január