NEM ÉRT ENGEM A VILÁG

Nem ért engem a világ!

Nem fér a fejébe,

Egy embernek éneke

Hogy lehet kétféle?

Hogy dalolhat az jelenleg

Szívrepesztő bánatot,

Ki elébb egy pillanattal

Úgy örűlt, ugy vígadott?

Ember és polgár vagyok.

Mint ember mi boldog!

És mint polgár, lelkemen

Mily keservet hordok!

Az örömnek könnyét sírom,

Ha lyánykámra gondolok;

Fájdalomnak könnyét sírom,

Ha hazámhoz fordulok.

Keblemen a szerelem

Virágbokrétája,

Fejemen honszeretet

Töviskoronája;

Igy lantomra majd megsebzett

Homlokom vércseppje hull,

Majd egy illatos levelke

Bokrétám virágibul.

Pest, 1846. november 20. után