SZ. J. KISASSZONY EMLÉKKÖNYVÉBE

Senki sem szól így a fellegekhez:

„Napkeletre vándoroljatok, mert

Napkelet a szép hajnal hazája,

Ki rózsákat mosolyog reátok,

Lángrózsákat sötét arcotokra.”

Senki sem szól így a fellegekhez,

És ők mégis napkeletre mennek,

Napkeletre vonja őket egy mély

Titkos sejtés lágy szellemkezekkel.

Mennek, mennek és ha odaértek,

Megfürödnek a piros tengerben,

A hajnalnak sugártengerében,

És ha egyszer megfürödhetének,

Nem törődnek aztán életökkel,

Nem bánják, ha mindjárt elenyésznek,

Vagy ha hosszu pálya vár reájok,

Hosszu pályán vihar és sötétség.

Akkor is, ha szétszaggatta őket

A vihar s ők este haldokolnak:

Fölgyulad még egyszer arculatjok,

S e pirúlás, végső órájokban,

Ifjuságuk visszaálmodása,

A dicső, az édes ifjuságé,

Midőn rájok a hajnal mosolygott. -

Mint a felhők, titkos sejtelemből,

Napkeletre vándoroltam én is... -

Szatmár, 1846. október 8.