TE VAGY, TE VAGY, BARNA KISLYÁNY...

Te vagy, te vagy, barna kislyány.

Szemem s lelkem fénye!

Te vagy mind a két életem

Egyetlen reménye!

Ha ez az egy reményem is

Elmulandó álom,

Nem leszek boldog sem ezen

Sem a másvilágon!

Álldogálok a tó partján

Szomorúfűz mellett.

Nekem való hely; engem ily

Bús szomszédság illet.

Nézem lecsüggő ágait

Szomorúfűzfának,

Mintha azok csüggedt lelkem

Szárnyai volnának.

Elszállott már a madár a

Hervadt őszi tájról,

Hej, ha én is kiszállhatnék

Búmnak országából!

Nem szállhatok, mert búm oly nagy,

Oly nagy, mint szerelmem,

És szerelmem... és szerelmem...

Oh ez véghetetlen!

Erdőd, 1846. szeptember végén