JÚLIÁHOZ

Piros orca, piros ajkak,

Barna fürtök, barna szem,

És ez arcon és e szemben

Mennyi lélek, istenem!

Óh, ha birhatnám e lelket,

Ezt a lelkes kisleányt!

Szólj, leányka, mondd, hogy téged

A szerelem még nem bánt.

Nem, nem! Azt mondd, hogy szeretsz már.

Mondd, hogy engemet szeretsz,

És ez a szó életemnek

Egy új teremtője lesz.

Én szeretlek, és szerelmem,

E végtelen áradat,

Mint a földet az özönvíz,

Eltemette multamat.

Nem tudom, mi voltam eddig,

Ámde azt sem, mi leszek;

Tőled függ, hogy sötét árnyék

Vagy fényes sugár legyek.

Mit határzasz?... Már látásod

Megépíté mennyemet;

Oh leányka, ezt a mennyet

Nem szabad ledöntened.

Im, letérdelek előtted

S esdve nyujtom föl karom;

Vonj föl engem kebeledre,

Vagy borúlj rám, angyalom.

Nagykároly, 1846. szeptember 8-10.