ELHAGYTAM ÉN A VÁROST...

Elhagytam én a várost,

Azt a holt életet,

Hol a halál is élet,

Jósorsom a természet

Vidám ölébe tett.

Vidám vagy, oh természet!

El is csodálkozál,

Midőn körödbe léptem,

Hogy oly mogorva képem,

Hogy rajta oly köd áll.

De ép azért jövék, hogy

Elűzzem a ködöt.

Amely már olyan régen

Borong komor-sötéten

Halvány arcom fölött.

Azért jövék, hogy szívem,

Mit a bú s a harag

Oly feketére feste,

E gyászruhát levesse,

S mosolygjon újolag.

Gyógyulj meg, én szivem, ha

Még gyógyulnod lehet!...

Szép harmatos füvekkel,

Lágy rózsalevelekkel

Kötöm be sebedet.

Szalkszentmárton, 1846. április 10-24.