VÁLTOZÁS [2]

Nem úgy van, amint volt. A földön

Minden mindegyre változik.

Multam s jelenkorom két testvér,

S egymást tán meg sem ismerik.

A tenyeremben hordtam egykor

Szivem, barátsággal tele;

Nem volt szükség, hogy kérjék tőlem:

Magam kináltam mást vele.

Mostan ha kérik szívemet sem

Adom, nem adom senkinek.

Azt hazudom, ha jőnek hozzám:

„Nincsen szivem, eredjetek!”

Egykor ha szerelemre gyúltam:

Plátói szerelem vala.

Oly szentül hittem, hogy minden lyány

A mennyországnak angyala.

Azt hittem!... most tudom, hogy inkább

Ördög, mint angyal a leány;

S nem sírok, ha nem kellek egynek,

Akad helyette akarhány.

A hazaszeretet napom volt,

Mely melegíté lelkemet;

S mi mostan? holdvilág, mely sárga

Hideg sugárt arcomra vet.

Egykor ha a világ megbántott,

Kivánkozám a sírba le;

Most, épen mert bánt, élni vágyok,

Dacolni van kedvem vele.

Agyag voltam, hig, engedékeny,

Egy ujjal is átszúrható;

Márvány vagyok... ki rám lő: rólam

Rá visszapattan a golyó.

Fehér bor, szőke lyány, fényes nap

Hatottak egykor lelkemig;

Vörös bor, barna lyány, sötét éj,

Kedvem most bennetek telik!

Szalkszentmárton, 1845. október 8-16. között