SOHASEM VOLT AZ SZERELMES...

Sohasem volt az szerelmes, aki

Mondja, hogy rabság a szerelem.

Szárnyat ád ő, és nem rabbilincset,

Szárnyat ád ő... azt adott nekem.

S a madárnak nincsen olyan szárnya,

Mint minőt a szerelem növeszt.

El sem kezdem oly parányisággal,

Mint a föld, hogy átröpüljem ezt.

Szállok én az angyalok kertébe,

Föl az égre, pillantás alatt,

S koszorúba fűzöm ott e kertnek

Lángrózsáit, a csillagokat.

Majd ez égi fény borít el, majd az

Alvilágnak éjszakája föd...

Szállok és egy pillanatban látok

Istent s mennyet, poklot s ördögöt.

Nincsen itt tér, nincsen itt időköz,

Hogyha szárnyam fölkerekedik;

A világnak megteremtésétől

Szállok a végső itéletig.

S így ha mennyet és poklot bejárok:

A pokolban ami gyötrelem

És a mennyben ami üdvesség van,

Egy percben mindazt átérezem.

Szalkszentmárton, 1845. aug. 20. - szept. 8. között