A VILÁGTÓL ELVONULVA...

A világtól elvonulva élni

Egy csöndes kis házfödél alatt,

Elvonulva, lyányka, véled élni...

Oh mily szép, mily édes gondolat!

Itt szeretném hagyni a világot,

Mely ugysem más, mint egy csatatér,

Harcolunk s mi harcaink jutalma?

Legfölebb is tán egy kis babér.

És ezért küszködjem én örökké?

S megvagdalni hagyjam lelkemet?

A babér csak elfödi sebünket,

Elfödi, de nem gyógyítja meg.

Tedd kezembe kezedet, leányka,

S ahová vezetsz: megyek veled;

Oh de messze menjünk, hogy ne lássam

Távolról se a csatahelyet.

Messze menjünk és sebes léptekkel,

Hogy minket ne érjen majd utol

Mult időm emléke, e madár, mely

Harcaimról oly búsan dalol.

Pest, 1845. augusztus