VASÁRNAP VOLT...

Vasárnap volt. Nem felejtem én el

E napot. Lenn a kertben valánk.

Néztelek.. te bokrétát kötöttél,

A nap jókedvvel mosolyga ránk.

És midőn elkészült a bokréta,

Általadtad - oh, meglepetés! -

Általadtad azt nekem, leányka...

E gyönyörre minden szó kevés!

Általadtad nekem a bokrétát,

Most is itt van az szivem felett;

S ha fölhajtod egykor szemfedőmet,

Akkor is még szívemen leled.

Higgy nekem, hogy szívem és bokrétád

Egy időben, együtt hamvad el...

Milyen édesen fog majd pihenni

Ő alatta e fáradt kebel!

S amig élek, addig paizsom lesz.

Oly szükséges nekem a paizs!

Most merészen állok ki, ha mindjárt

Az egész föld ostromolna is.

Rágalom, gúny, ármány, balszerencse

Szórhatnak rám millió nyilat:

Szánakozva nézem ellenségim

E tündér virágpaizs alatt.

Buda, 1845. augusztus