SZÉP VIDÉKNEK SZÉPSÉGES LEÁNYA...

Szép vidéknek szépséges leánya!

Eszem azt a gyönyörű szemed -

Gyönyörű? nem! csak azért sem az, mert

Hazugságban hagytál engemet.

Hányszor mondtam, hányszor irtam én meg,

Hogy már láttam tiszta kék eget!

S ez hazugság, mert nem láttam addig,

Míg nem láttam a te szemedet.

Vetted észre? mily hosszan merengtem

S milyen áhitattal szemeden?

Áhitattal függtem rajta, mint a

Haldokló szent a feszűleten.

S te valóban megváltóm lehetnél,

Mindazáltal nem halnál te meg:

Holt, hideg fán nem függnél... ölelned

Kéne élő, égő keblemet...

Mit beszélek? mit mondtam?... szerelmet

Tőled én nem, oh, nem várhatok!

Szerelemmel a szegény költőre

Áldást hozni melyik lyányka fog?

Mert szegénynek alkotá az isten

A költőt, s tán rendén is van ez:

Tarka, pompás toll nem ékesíti

A madárt sem, amely zengedez.

Igy a költő egyszerűségében

Képes-e lyányt meghódítani?

Tündökölni vágynak a leányok,

S méltán... ők a föld csillagjai.

Te, leányka, az én csillagom vagy,

S tőlem senki nem tilthatja meg:

Ha keblemre nem tűzhetlek is, hogy

Szemeimmel ne kisérjelek.

Fog kisérni szemeim világa,

Fog kisérni vándorútamon.

A távolból ha nem melegítesz:

Legalább nézz rám, szép csillagom!

Pest, 1845. augusztus