EGY ASSZONYI ÁLLATHOZ

Megláttuk egymás és a szerelem

Mindkettőnk szívében lobbot vetett,

Fölösleges volt minden vallomás,

Értők a kölcsönös tekintetet.

Alig mult egy nap, már csókoltalak.

S te visszacsókolál és ölelél.

Te is leány vagy, édes angyalom,

Egy szikrával sem jobb a többinél.

Miként folyammá nő a kis patak,

S miként tengerbe vész el a folyam:

Szerelmem akkép napról-napra nőtt,

S lett végre tenger, mély, határtalan.

Láttam pirúló arcod hajnalán,

Hogy boldogságom napja ujra kél.

Te is leány vagy, édes angyalom,

Egy szikrával sem jobb a többinél.

Boldogságomnak napja ujra kelt.

Boldogság napja volt égő szived,

Amely szemedbe szállt, s onnan reám

Elolvasztó sugárokat vetett.

Minő boldogság volt, ha háborgó,

Fölindult kebleden pihentetél!

Te is leány vagy, édes angyalom,

Egy szikrával sem jobb a többinél.

Együttlétünknek végső napja jött.

Tán mindörökre válandók valánk;

De gondolám, nyugtatva magamat:

Vár még egy este boldogsága ránk.

Az este eljött. Épen bál vala,

Te bálba mentél, hozzám nem jövél.

Te is leány vagy, édes angyalom.

Egy szikrával sem jobb a többinél.

Igló, 1845. május