RÉG VERI MÁR A MAGYART A TEREMTŐ...

Rég veri már a magyart a teremtő,

Azt sem tudja: milyen lesz a jövendő?

Lesz-e még ezen a földön jó napja?

Örüljön-e, búsuljon-e? nem tudja.

De ha isten bút adott e nemzetnek,

Azt is adott, mivel a bút ölje meg.

Hol terem több jó bor és több szép leány,

Mint itt, belül Magyarország határán?

Leányt ide, leányt az én ölembe!

Hadd szorítsam két kezemmel szivemre,

Hadd szíjam ki édes lelkét csókommal.

Vessek számot sok keserű bajommal.

Hát az a bor? hej, a borral ide már;

Sírja belém piros könnyét a pohár!

Piros könnye tüzes, mint istennyila,

A kialudt életet is meggyujtja.

Te meg, cigány, húzd rá, majd kifizetem;

De úgy húzd, hogy megrepedjen a szivem.

Repedjen meg örömébe’, bujába’...

Igy vigad a magyar ember, hiába!

Pest, 1845. június 25. - július 10. között