HIÁBA VÁRLAK HÁT..

Hiába várlak hát ezentúl?

Megsiratott szép gyermekem!

Meg nem jelensz többé nekem?

Mint eddig gyakran megjelentél

Szobámban csöndes éjeken.

Eljő az éj, eljő az éjfél;

Mi haszna jő? nem jő veled.

Nem látom lengő szellemed,

S reményem eltörött szárnyával

Födöm be bágyadt szememet.

Hová levél? miért maradsz el?

Örökre kedves szép leány!

Hervadt orcám ijeszt talán?

Ne félj, ne félj hervadt orcámtól:

Érted levék oly halovány.

Oh jőj fel egyszer még sirodból,

Mindennél drágább árnyalak!

Csak hogy még egyszer lássalak;

Aztán mondd, hogy terhedre van búm,

S többé nem háborítalak.

Pest, 1845. január-február