PANASZKODÁM HÁT?...

Panaszkodám hát? elpanaszolám

Szivem baját, búját az embereknek?

Miként, ha ujját megmetszé, a gyermek

Panaszkodik... szégyen, szégyen reám!

S volt a panasz végtére is miért?

Hisz keservét mutató kebelnek

Vagy szánalommal vagy gúnnyal fizetnek,

S egyik sem kell... egyik, mint másik sért.

Vagy elmondhattam szóval sorsomat?

Elmondhatám? mi az: midőn a lélek,

Sírhalma mellett porló kedvesének,

Egy kínba fúló életet sirat.

És én mégis, mégis panaszkodám

Kislelküen, gyáván az embereknek,

Miként, ha ujját megmetszé, a gyermek

Panaszkodik... szégyen, szégyen reám!

De többé, többé nem panaszkodom,

Büvös szigetté fog változni keblem,

Honnan ki nem fog út vezetni, melyben

Elátkozottan él a fájdalom.

Pest, 1845. január-február