LÁTTAM KÉT HOSSZU NAP...

Láttam két hosszu nap

Hideg tetemidet,

A szótlan ajakat,

A becsukott szemet;

Csókoltam homlokod

Letarlott édenét,

- Ez első csókom volt,

S te ezt sem érezéd! -

Csókoltam, rombadőlt

Oltárom, homlokod;

És e csókban hideg

Lelkem reáfagyott;

Csókoltam szemfedőd,

E dönthetlen határt,

Min túl nem léphetek,

Mely mennyemből kizárt.

Láttam koporsódnál

A fáklyák lángjait,

És a gyászszekeret,

Mely temetőbe vitt;

Ott voltam magam is,

Hallám, amint a hant

Az ásók éliről

Tompán reád zuhant...

Mindent, mindent tudok!

És mégsem hihetem;

Mindez nem álom-e?

Kétkedve kérdezem.

És hozzátok megyek,

S tekintek szerteszét:

Nem látom-e szemed

Tündökletes egét?

Nem látom, mindenütt

Hiába keresem,

És hazatérek, és

Sírok keservesen.

Pest, 1845. január