CARMEN LUGUBRE

Meghalt... ki?... azt mit kérditek!

Hisz a név ugysem teszi meg;

Hazánknak... oh nem! a világnak

Egy ritka, példás féria,

Kinek szent fogadása tartá:

Vizet soha nem innia.

Ő most békével alhatik

Sírjában ítéletnapig;

Mert ama boldog öntudattal

Dugá fejét a föld alá:

Hogy a vizet ugyan használta

(Mosdásra), de meg nem ivá.

Nagyon szüken termett tavaly

A bornemű dicső ital.

És ez lett megölő betűje

A szilárd lelkü férfinak:

Szomjan halt, ahogy pincéjéből

Minden borok kifogytanak.

És engem, nem tagadhatom,

Kinos sejtésnek terhe nyom.

Ha jövendőben következnek

Borban szükölködő napok:

Miként e sírba dőlt nagy férfi,

Még magam is ugy járhatok.

Pest, 1844. július