BRONZSZOBOR A KÁVÉHÁZBAN

Szép bronzszobor, melléd ülök le,

Setét, busongó bronzszobor,

Ki illatos, lágy, könnyü ködbe,

Csendes sarokba rejtve jól,

Fakó tükröknél álmodol.

Jó néznem bús szemöldöködre.

Ma bántana a furcsa lárma,

S kinevetnének a fiúk.

Meleg csókok és tarka kártya

Ma, lásd, tudom, hogy mind hazug,

S egy csendes, otthoni zsalut

Verselnék meg, áldón, vigyázva.

Ma lovagolnék, künn, a ködbe,

Korhadt, döngő hidakon át,

Ma vizsgán, búsan, eltünődve

Szétszednék egy vén fuvolát,

Ma szép, szelíd mártirhalált

Halnék egy szent Eszméért, csöndbe...

Ma főmet szépen hátrahajtom

Setét emlődre, bronzszobor,

S rémlik, te is, fejemre hajlón

Szép, bús csodákról álmodol.

Tán arról épp, hogy ily komoly

S hervadt lesz holtan is az arcom...