KRISZTUS-KÉPRE

Szelíd gyermek, mért késztetsz, hogy megálljak,

Felém mért nyújtod nyájasan kezed?

Szívem, mely mindig későn érkezett,

Szelíd gyermek, lásd, lomha, furcsa, bágyadt.

Leomlanék csókolni jászolágyad

Mint ki mirhát hoz, s kit csillag vezet,

De lásd, a mirha s csillag elveszett,

És eltemettem minden drága vágyat.

Álomsereg víg Fáraója voltam,

S szép katonáim zengő csodasorban

Vittem dőrén, amerre örvény tátong.

S most itt vagyok, szelíd szavadra vágyva,

Mert nem maradt más bennem csak a gyáva,

És gúnyolódnám, s ajkam halk imát mond.