Jónás elégiája

Szörnyű csapás ért, e csapásról

Egy drámát írni kellene,

Verje meg háromszor naponta

A vízilovak istene!

Garcon-medencémben ma reggel

Egy végrehajtó megjelent

S bíróilag lefoglalt engem -

Csak én érzem, ez mit jelent.

A pesti gyermek engem bámult,

Imádta a vízilovat,

Belőlem élt hosszú időkig

A lapban a kroki-rovat...

S az állatkert, oh jaj, föloszlott,

Úgy ülök itt, mint Marius

És egy modortalan közeg most

A lakásomból is kihúz.

A többi ló e szép hazában

A karrierjét fölviszi -

Se nyugdíjat, se korpótlékot

Nem kap a ló, aki vízi.

Oh, más lovaknak tág teret nyújt

Késő vénségükig Alag,

És engem oh most, agg pofámmal,

Lefoglalnak bíróilag.

A népszerűségemnek vége,

A csillagom már lefutott...

Hát az egyéniségnek nálunk

Ily ronda osztályrész jutott?

Azt hittem, díszsírhelyet adnak

S nevem följegyzi itt Klió -

Hisz én valék Magyarországon

Az egyetlenegy víziló!

Ah, sorra elszakad szívemben

Az a sok gyöngéd kötelék,

Mely Budapesthez fűzött engem -

Leszek itt, érzem, virsli még.

Lefoglalnak, elárvereznek

A lovagias magyarok...

Szegény anyám, ha tudta volna -

Én Afrikában maradok.

Súlyom, kedélyem megfogyott már,

Pest többé rajtam nem nevet,

Visszavonultan, búsan élek

S a paralízis fenyeget.

Az élet e hálátlan tájon

Külföldieknek nem való -

Várhatja most már Magyarország,

Míg idejön egy víziló!