Feilitzsch elégiája

A Budapesti Közlöny-ben ma a földmívelésügyi minisztérium hirdetményt adott ki az állami facsemeték adományozása ügyében.

Oh, mit látok a B. Közlöny-ben

Én, savanyú, bús remete:

Facsemetékről szól az ének -

Óh, hát van még facsemete?

Szemem azonnal könnybelábad,

Egy nyilallás szívembe vág:

Igen, a szívembe markolnak

Ágaikkal e kicsi fák...

Hát van fa még... hát van még erdő?

- Kérdem búsan, mélán, bután. -

Hogy én az erdőt mind megettem,

Hát csalfa álom ez csupán!

Óh, mint agy költő, úgy imádtam

A rengeteget hajdanán;

A költő az verset ír róla,

Míg én az erdőt - eladám.

Eladtam őt rajongón, buzgón,

S azt hittem, kérem, igazán:

Az én nevemhez fog fűződni,

Hogy nincs több erdő e hazán!

E hirdetmény lesújtón hat rám,

Óh, nem rossz álom, nem mese:

Megloptak engem is, a tolvajt,

És van, van még facsemete!

És csemetékből lesznek erdők

És lomb virít az ág felett -

S én siratok kétségbeesve

Egy eltévesztett életet...