[Seneca után, I-V.]

I.

Ignoranti quem portum petat, nullus suus ventus est. Seneca.

A ki maga sem tudhatja,

Mi légyen az akaratja,

Ki csak keresi, hol leljen

Helyet eggy valamelly hellyen,

A földön senki sem mútat

Annak eggy bizonyos útat.

II.

Quidquid vult, habere nemo potest; hoc potest, nolle quod non habet. Seneca.

Senki mind el nem érheti

A mire magát rá szánja;

De az eggyet megteheti,

Hogy a mi nincs, ne kívánja.

III.

Nunquam est parvum, quod satis est, nunquam est multum, quod satis non est. Seneca.

Nem kevés az, a mi elég;

A mi nem elég nem sok.

Eggyik ég, a másik elég,

Azt mondják az okosok.

IV.

Si convalueris, non mortem, sed valetudinem effugies. Seneca.

Beteg is vagy, félsz is, nagy baj eggymás mellett:

Eggy is sok: a másik sokkal több mint kellett.

S mit félsz? - Jaj, meghalok! - Esztelen, a halál

Épen vagy betegen, mindenkor rád talál.

Ha meggyogyúlsz, nem a halált kerűlted el,

Hanem hogy kis korig nem betegeskedel.

V.

A víg Öreg.

Seneca után.

Ezt a házat én kezdettem

Mint ifjú építeni,

S ím leroskadt már felettem,

Nem lehet segíteni.

Hát én illy megőszűlt fővel

Magamra mit várhatok?

Ha még ti is az idővel,

O kövek, megromlatok!

E nagy fának, melly hüvössel

Tartá udvarom felét,

Én láttam o melly örömmel

A legelső levelét.

S veszni tér ez is magában;

Már az ága fekete.

Öntözzük, de mind hijában,

Nem lessz többé csemete.

Ime minden kezd avúlni

S romlik ősz fejem körűl:

Lelkem még sem tud búsúlni;

Sőt vénségének örűl.

Mint az íze jobb s édesebb

A talált szőlőszemnek:

Igy az estvéje kiesebb

Hanyatló életemnek.