CXLII. ZSOLTÁR

T. B.

Könyörgése Dávidnak az megszabadításért.

1

Én az Úrhoz fölkiálték,

Kiáltván néki könyörgék,

Jelentvén én panaszimat,

Megbeszéllém nyavalyámat.

2

Ha szorongattatik lelkem,

Te utat mutatsz énnékem,

Módot találsz, azmelly által

Megszabadulok jó móddal.

3

Utamra tőrt mernek hánni,

Azmellyen én szoktam járni,

Tekintek széllel mellőlem,

De senki nem esmer engem.

4

Bézárlattak utak, ajtók,

Egyfelé sem szaladhatok,

És ez illyen ínségemben

Senki nincsen, ki segítsen.

5

Tehozzád kiálték, Uram,

Mondván: te vagy bizodalmam,

És egyedül reménségem

Ez földön csak te vagy nékem.

6

Halld meg az én imádságom,

Mert igen sanyargattatom,

Ments meg ellenségim ellen,

Mert erősbek, hogynem mint én.

7

Vedd ki fogságból lelkemet,

Hogy dicsérjem szent nevedet,

Ha jól téssz velem, az hívek

Ottan engem környülvesznek.