LII. ZSOLTÁR

T. B.

Pananaszolkodása Dávidnak az Dög ellen.

1

Mit dicsekedel gonoszságban,

Te hatalmaskodó?

Mit fuvalkodol föl magadban,

Nagyravágyakozó?

Mert az Istennek jó volta

Az jókat megtartja.

2

Mint szinte az éles beretva,

Ollyan az te nyelved,

Mert az szíveket átaljárja

Rágalmazó mérged,

Inkább szeretsz hamisságot,

Hogynem igazságot.

3

Te, csalárd nyelv, szólsz csak nyavalyát,

Azértan az Isten

Téged kigyomlál és elszaggat,

Házadból kiveszen

És az élők seregiből

Tégedet kitöröl.

4

Midőn az hívek és az szentek,

Látandják ez veszélt,

Ő magokban megfélemlenek,

Mindenek ez kevélt

Megnevetik és csúfolják,

És végre ezt mondják:

5

Ím, ez az Istent megvetette,

És benne nem bízott,

Gazdagsággal magát elhitte,

Ahoz ragaszkodott,

És az ő álnokságához,

Bízott hatalmához.

6

De én, azki jó hittel bízom

Az nagy Úr Istenben,

Az ő házában plántáltatom,

És zöldellem szépen:

Mint az ékes zöld olajfa,

Ki meg nem asz soha.

7

Én téged örökké dicsérlek,

Mert megtartál engem,

És az te nevedben reménlek,

Míg leszen életem,

Mert te az te híveidnek

Vagy jó segedelmek.