NYUGASZTALÓ.

1851.

Embernek, ki földi pályán

Szépért és nagyért buzog,

Hol tenyészend a babér, mit

Érte érdemelni fog?

Égnek melyik csillagán lesz,

Annyi milliók között,

Majd jutalma, vétlenűl kit

Balszerencse üldözött?

E világnak kisszerű és,

Óriás mozgalmiról

A komoly történetírás

Ezred évek óta szól,

S tűkrözésiben mi gyéren

Látni győzedelmeket,

Melyekben csatát erény nyert

A gonoszság s bűn felett.

Így volt-e ez mindörökké,

S így lesz-e a földtekén?

S a gazság előtt hajol meg

Erkölcs, jámborság, erény?

Nincs elégtét síron innen,

Nincsen túl, gyötrelmekért?

Még elismerésbe’ sem nyer

A nemes parányi bért?

Vétek, ármány szemvakító

Tisztelet fényében él,

Míg a jó vad tüskepályán

Ínséggel nyomort cserél?

Szent ügy vértanúja hulla,

Mely feledve porladoz,

Míg csalók és hitszegőkről

A hír kürte riadoz?

Vagy csupán játék ez élet

S szemvakító tünemény,

Melyet csalfa biztatással

Ámít sírig a remény?

S ott, felnyílván az enyészet

Semmisítő ajtaja,

Egy örök nem-létbe sűlyed

E világ minden baja? -

Nem lehet, hogy alkotandott

A sors érző szíveket,

Ha torlatlanúl hagyná a

Méltatlan keserveket!

Lenni kell egy jobb világnak

Itt vagy más bolygó tekén:

Ébren alva ezt sugallja

Fájó szívnek a remény.

Képtelen, hogy a halálban

Eltünjék minden jövő,

S üdvét meg ne nyerje a jó

És a vétlen szenvedő.

Képtelen, hogy volna Isten

E nagy mindenség felett,

Aki csak gyötrelműl adna

Érző lénynek életet.

Bízzál, elcsüggedt erényhős,

Földi sérveid felett

Egy mindent sejtő igazság

Hoz majd végitéletet:

S meglesz a jók méltatása,

És a vétek felzokog,

Ha a nagyszerű birószék

Harsonája zúgni fog.