A VIHAR.

Zúgó tengernél

Sziklán ülék,

Lelkembe’ csend volt,

Szivembe’ bék.

Vész jött, tolúlt hab

S habokra dűlt,

S a gyönge sajka

Már-már merűlt:

De szép szivárvány

Kelt nyúgoton,

S a zaj leült a

Hullámokon;

Szelíd csend váltá

A mord vihart,

S feltűnt mosolyogva

A békepart. -

Ülök tengernél,

Nincsen moraj,

De bennem vész van,

Lelkembe’ zaj.

Várom, ha támad

Felhők megűl

A szép szivárvány,

A vész ha űl?

Távol-, közelre

Tekint szemem,

Hajh nem derűl fény

Sehol nekem!

Ki, ah ki oltja

El e vihart?

S hol tűnsz fel, oh te

Szerencsepart?