XXIX. ZSOLTÁR

T. B.

Dávid inti az izráelitákat és kiváltképpen

 az fő-fő népet az Istennek dicsiretire.

1

Mostan ti, hatalmassak,

Tekintetes nagy urak,

Adjatok az Istennek

Dicsőséget nevének,

Mint hatalmas Istenteket

Féljétek, tisztelvén őtet,

Szent templomában áldjátok,

És térdet-fejet hajtsatok.

2

Az Úr szava megzendől,

Az vizeken megdördől,

Mennydörgő dicsősége

Elhat az nagy tengerre.

Az Úrnak illy erős szava

Nagy hatalmát megmutatja,

Az Úrnak dördölő szaván

Nagy volta meglátszik nyilván.

3

Az Úr Istennek szava

Az cédrusokat rontja,

Töri az cédrusfákat,

Libanuson állókat.

Az Libanus és Szirion,

Ugrándoznak borjú módon,

És mint az Egyszarvú vemhe,

Tombol az sűrő erdőbe.

4

Az Úrnak szava széjjel

Sebes tűzlángot lövell,

Az pusztát megrettenti,

Az Kadést megrendéti.

Az Úr szava úgy megzendül,

Hogy az szarvas idétlent szül,

Nagy harsagásától annak

Az erdők fölszakadoznak.

5

De az ő templomában,

Ő hívei mindnyájan

Hirdetik nagy erejét,

Beszélik dicsőségét.

Az Úr ült az özönvízen,

Mint bíró itélőszéken,

Az Úrnak ő királysága

Örökké megáll országa.

6

Az Úr az ő népének

Erőt ád seregének,

Őket híven megtartja,

Békességgel megáldja.